A Follador pincészet már a 14-ik generáció óta, az 1600-as évektől van jelen Valdobbiadene környékén. Területük 6 hektár ami nem egybefüggő, hanem több kis területből áll. Ennek oka, hogy ha egy dűlőt elver a jég (ami elég gyakori) addig a másik helyen lévő meg sem érzi a természeti csapást, így biztosított, hogy minden évben folyamatos legyen a prosecco utánpótlás. Fontos marketing elemük a szamár, ami a szívósságot és a munkabírást jelképezi. 120 éves tőkéken is gazdálkodnak, ami jellemzően glera, ezt egészíti ki a perera és a verduso szőlőfajta. Náluk fontos szabály a szüretkor, hogy a fürt levágásától a préselésig maximum 3 óra telhet el. A prosecco elkészítéséhez az első, enyhe préseléssel készült levet használják, ezután a szőlőt eladják.
Follador Millesimato Dry
A prosecco színe halványsárga, finom és tartós buborékokkal, jellegzetes, szinte krémes habbal. Illatában a prosecco meglehetősen összetett, aszalt sárgabarack, ananász, alma, virágos kamilla és akác jegyekkel. Ízében lágy és szelíd, tökéletes egyensúly van a cukormaradék, a savak és a frissesség között.
Fajta: glera – verdiso –perera
Alkohol %: 11,00 % vol
Maradék cukor: 19 g/l
Sav: 6 g/l
Kiszerelés: 750 ml
Follador Extra Brut
A színe halványsárga, finom és tartós buborékokkal, jellegzetes, szinte krémes habbal. Illatában erőteljes alma, citrus, lime és finom fehér virágjegyek vannak jelen. A zsálya és a csalán jegyeit is felfedezhetjük. Ízében üdítő és száraz. A proseccoban a savasság és az ásványosság a fő jellemzők. Glera – verdiso –perera szőlőfajtákból készítik.
Fajta: glera – verdiso –perera
Alkohol %: 11,50 % vol
Maradék cukor: 2 g/l
Sav: 6 g/l
Kiszerelés: 750 ml
Follador Brut
A prosecco színe halványsárga, finom és tartós buborékokkal, jellegzetes, szinte krémes habbal. Komplex Illatjegyei a zöldalma, a körte, a papaya, az ananász és az őszibarack. A virágos jegyekben a kamilla és az akác dominálnak, de megtalálhatóak a zsálya jegyei is. Ízében nagyszerű frissesség és egyensúly jellemzi, az édesség csak enyhén érezhető, nagyon ásványos és friss lecsengéssel.
Fajta: glera – verdiso –perera
Alkohol %: 11,50 % vol
Maradék cukor: 7 g/l
Sav: 6 g/l
Kiszerelés: 750 ml
Follador Extra Dry
A prosecco színe halványsárga, finom és tartós buborékokkal, jellegzetes, szinte krémes habbal. Illatában összetett, főleg gyümölcsös jegyekkel: golden alma, körte, ananász, őszibarack, papaya és maracuja, kamilla és akác jegyekkel. Lágy és kiegyensúlyozott, a maradékcukor egyensúlyban tartja a savakat és a frissességet.
Fajta: glera – verdiso –perera
Alkohol %: 11,50 % vol
Maradék cukor: 15 g/l
Sav: 6 g/l
Kiszerelés: 750 ml
Follador FOLLALBA – VALDOBBIADENE PROSECCO SUPERIORE DI CARTIZZE DOCG BRUT
Színe halvány szalmasárga, ami enyhén zöldes színben játszik, sűrű és élénk buborékláncokkal megvilágítva. Illata tiszta és bódító. Kezdeti illata akác, gyöngyvirág, körte és mandarin, ezt követik a rózsaszín grapefruit, a fehér ribizli, a menta és a friss széna finom jegyei. Az első korty életteli és energikus, majd az érzés szép lassan elhalványul, hogy a végén kellemes ízt hozzon ki.
Fajta: glera – verdiso –perera
Alkohol %: 11,50 % vol
Maradék cukor: 6 g/l
Sav: 5 g/l
Kiszerelés: 750 ml